kedvenc kezdőlap oldal küldése

A telet is eltemették, az újborokat is díjazták

2016. február 13.

A tihanyiak vidám hangulatban égették el a telet jelképező kiszebábot a Visszhang-dombon.

A korábban megszokottnál két héttel korábban temették el a telet az idén a tihanyiak szombaton. A hétvégi időjárás nekik adott igazat, hisz a napsütés ereje már-már a márciusi napokat idézte.

A program hagyományosan a gyereknek szánt játszóházzal indult, majd a Szélkakas kompánia szórakoztatott mindenkit életkortól függetlenül a főtéren.



Innen indult öt órakor a temetési menet is, aminek a végállomása az előző évektől eltérően nem a Belső-tó partja, hanem a Pisky sétány felé kerülve a Visszhang-domb volt. A felvonulás élén vitték a máglyahalálra ítélt kiszebábot, a tél jelképét. A szertartást vezető kisbíró és segédje folyamatosan hirdette az ítéletet, hogy a télnek végre pusztulni kell. Egy gólyalábas kereplővel, a többi felvonuló sípokkal, trombitákkal csapott zajt, hogy minél ijesztőbbek legyenek.



A leglátványosabb jelmezeket az idén is az Tihanyi Asszonykórus és a nyugdíjasklub tagjai öltötték magukra. Ha jelmezzel nem is, legalább egy kalappal, vagy szemüveggel, papírtrombitával a menet többi tagja is jelezte, hogy rendes tagja a telet temető szertartásnak.









A Visszhang-dombra érve, a kiszebábot nádkévékhez kötötték, és alágyújtottak. A parázs fölött még egy kis előrehozott tűzugrást is tartottak már Szent Iván éjre előre gondolva.









A máglya elhamvadása után temetési gyülekezet visszasétált a főtérre, ahol tűzzsonglőr műsorral és forraltborokkal melegítették magukat.

A Tychonienses Vinitores Borlovagrend és a tihanyi művelődési ház a téltemetéshez kapcsolva rendezte meg szombaton a félszigeten termesztett szőlőkből készült újborok versenyét. Mint a szűri elnöke, Salánki Sándor elmondta, a gazdák összesen 23 bort neveztek. Mindegyik nagyon biztató minőségű volt, ahogy a 2015-ös évjáratnál erre számítottak is. A zsűri kivétel nélkül tiszta és egészséges italokat kóstolhatott. De kiderült az is, hogy egyes boroknál még korai az időpont a minősítéséhez, mert némelyik egy kicsit nyers volt, éretlen ízeket is tartalmazott. De így is ígéretesek, májusra ezek is kész borok lesznek.

Ezek a számok még nem a helyezések, csak a kóstolási azonosítást segítették.

A zsűri a Tychonienses Vinitores Borlovagrend különdíját Pető István, Cabernet france borának ítélte, amely 19.56 ponttal nagy arany minősítést kapott. Ugyanilyen pontszámmal kapott nagy aranyat Varró János Olaszrizling bora, ami ezzel elnyerte a Németh László Művelődési ház különdíját. Arany minősítést kapott ponttal a Salánki családi borpince Merlot-ja, és ezzel megkapta a tihanyi önkormányzat különdíját. Arany minősítést kapott Aradi István Olaszrizlingje, amivel elnyerte a hegyközség különdíját. További arany minősítést adtak Bakos Péter Olaszrizling borára, a Salánki borpince Zalán nevű Sauvignon blanc borára és Rajnai rizling-Olaszrizling cuvee borára.
További 12 bor ezüst, 4 pedig bronz minősítést kapott a zsűritől.

(Kép és szöveg Győrffy Árpád)

 

© 2009 Tihanyi Belső-tó Nonprofit Kft.                                                                                                                                                         Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Honlaptérkép