kedvenc kezdőlap oldal küldése

2015 november 07.

Az ősz leglátványosabb balatoni programjának ígérkezik az idén is a 14. alkalommal megrendezésre kerülő Tihanyi Gardafesztivál. Sok más mellett halászok, borászok, halsütők, táncosok, népzenészek és tűzzsonglőr lányok tesznek meg mindent, hogy jól érezzük magunkat. Sőt itt lesz Vastag Tamás, Rakonczai Imre, Kökény Attila és a Búgócsiga zenekar is.

Előzetes programtervezet

2015. november 13. péntek

17.00 óra: Pro Tihany díj átadása a Németh László Művelődési Ház színháztermében
18.00 óra. Kozma Imre balatonfüredi festőművész kiállításának megnyitója a Németh László Művelődési Ház tetőterében

Igyekszünk, igyekszünk, de eddig még semmiIgyekszünk, igyekszünk, de eddig még semmi

2015. november 14. szombat

9.40 Tihany hajóállomás
9.30 Egy kis néptánc- Titz Tibor és társai előadásában
10.00 Nosztalgia sétahajózás a Tihanyi Kúthoz
11.30 A zsákmány fogadása a Hajóállomáson
12.00 A menet felvonul az Apátság elé
13.30 A hal és az újbor megáldása a Bencés Apátságban

Ez egy garda. Jut belőle elég mindenkinek - nyugtatta meg az érdeklődőket tavaly Tósoki Imre polgármester. És jutott.Ez egy garda. Jut belőle elég mindenkinek - nyugtatta meg az érdeklődőket tavaly Tósoki Imre polgármester. És jutott.

A halakat látványos felvonulással viszik az idén is a Bencés Apátság templomábaA halakat látványos felvonulással viszik az idén is a Bencés Apátság templomába

A gardákat, halászokat, borokat és szőlősgazdákat Korzenszky Richárd perjel áldja megA gardákat, halászokat, borokat és szőlősgazdákat Korzenszky Richárd perjel áldja meg

További programok szombaton

Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Parasztgazda Háza- Pisky sétány)
10.00 Geotúra a vulkánok és hévforrások világába
Találkozási hely: Parasztgazda és Halászcéh Háza (Pisky sétány 15.)
11.00 Mesedélelőtt Csizmazia Csöngével
Népi játszóház a Tallabille zenekarral
Sütisziget Bozóky Ágota vezetésével
Vesztergám Miklós tárogatóműsora

14.00 Visszhang-domb
Kezdetét veszi a Gardasütés

Rendezvénysátor
A Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket
14.30 Borrendi avatás
15.30 Táncvarázs - Dance Action Táncsoport műsora
16.00 Thunderfoot Dancers Country műsora
16.45 A színpadon: Péter Szabó Szilvia
17.20 Vastag Tamás műsora
18.00 Tűzzsonglőr show a Visszhang Dombon
18.30 Rakonczai Imre zenés estje
21.00 Retro-disco Dworák Tamással

A gardasütés hagyományosan a Visszhang-dombonA gardasütés hagyományosan a Visszhang-dombon

Ez is gardasütés, de kicsit termelékenyebb módon az egyik halsütöbenEz is gardasütés, de kicsit termelékenyebb módon az egyik halsütöben

2015. november 15. vasárnap

A Visszhang-dombon
9.00 Kezdetét veszi a halászlé- és halételfőző verseny - a rendezvény díszvendége: Kőszeg városa
11.00 Napsugár együttes interaktív zenés gyerekműsora
14.30 A díszvendég város műsora
15.30 A halászlé és halétel- főző verseny eredményhirdetése



16.30 Tihanyi Musical Stúdió - Táncdal és filmzenei örökzöldek műsora
17.00 A színpadon: Kökény Attila
18.30 Garda bál a Búgócsiga zenekarral

A halászlé és halétel- főző verseny nevezési feltételei

Nevezési díj: 2000 .- Ft
Felszereléseket, kellékeket (gázpalackot, bográcsot, fűszereket, stb…) a csapatoknak maguknak kell hozniuk. Minden csapat számára 2 kg pontyot biztosítunk.
A díjakról, a jó hangulatról mi gondoskodunk.
Jelentkezési határidő: 2015. november 10.
Jelentkezni lehet a tihanyi Németh László Művelődési Ház 87/538-022-es üzenetrögzítős telefonszámán, vagy e-mailben a tihany-muvhaz@canet.hu címen.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

© 2009 Tihanyi Belső-tó Nonprofit Kft.                                                                                                                                                         Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Honlaptérkép