kedvenc kezdőlap oldal küldése

KOGART kiállítások - Egy igazán négy évszakos program.

2015 október 22.

A Balatonnál pihenőknek, kirándulóknak kánikulában, borongós őszi időben és téli hidegben is kellemes program lehet a művészetekkel való találkozás a KOGART Tihany Galériában.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2013-ban az alapítvány első állandó vidéki kiállítóhelyeként nyitotta meg a tihanyi galériát. A döntésnél a kuratórium többek között azt a célt tűzte ki, hogy egy olyan kulturális kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak a környéken élőknek, nyaralóknak, ami színvonalában illik a település történelmi múltjához, természeti szépségéhez, építészeti örökségéhez. Motiválta őket a korábban vidéken tartott időszaki kiállítások sikere és az a lehetőség is, amit sok fővárosi lakos nyári balatoni jelenléte jelent. Hisz sokan lehetnek akár olyanok is, akik üdülés közben inkább meg tudnak nézni olyan kiállításokat is, amikre otthon nem jutnak el. A kiállítóhely létrehozásánál fontos szempont volt az is, hogy egy állandó reprezentatív bemutatóhelyet biztosítsanak az alapítvány kezelésében lévő Borsos Miklós hagyaték anyagának.

A galéria 2013 nyarán nyílt meg. A fogadóteret, az állandó kiállítást és az időszakosan látható anyagokat befogadó termeket tartalmazó épületet az egykori patika és gyógyszerészlakás helyén alakították ki a falu központjában, közvetlenül a polgármesteri hivatal szomszédságában. Az uniós támogatással megvalósult munka terveit Bársony István építész és csapata készítette. Az egyszerű formavilágú épületegyüttes és az udvart határoló fal a vonalaival, a környékre jellemző építőanyagaival megfelelő eleganciával illeszkedik a környezetébe.

A Kogart Tihany Galéria a falu főutcájánA Kogart Tihany Galéria a falu főutcáján

A Borsos Miklós életműből válogatott anyag az utcafrontra néző teremben kapott helyett. A közel ötven kiállított tárgyat, grafikákat, festményeket, plaketteket, szobrokat a mintegy háromszáz darabos hagyatéki anyagból és a győri Rómer Fóris Múzeum anyagaiból válogatták össze.

Borsos Miklós szobrász, éremművész, grafikus, festő életművének tihanyi bemutatása természetesen nem véletlen, hisz a 20. század magyar művészeti életének jelentős alakja fél évszázadon át szorosan kötődött a Balatonhoz és közvetlenül Tihanyhoz. A Tihanyi-félsziget diósi részén 1941-ben vásároltak telket feleségével, B. Kéry Ilonával, avagy ahogy ő nevezte, Buba asszonnyal. A telekre két év alatt házat építettek, s utána tavasztól az ősz végéig itt éltek minden évben.

Néhány fontosabb adat a művészről, és azonnal az életmű sokszínűségét bizonyító alkotások egy csokorbanNéhány fontosabb adat a művészről, és azonnal az életmű sokszínűségét bizonyító alkotások egy csokorban

Fotós tabló a kiállításon Borsos és Buba asszony egykori otthonáról Fotós tabló a kiállításon Borsos és Buba asszony egykori otthonáról

De ez nem egy "sima itt lakás" volt. Borsos a Balatonnál olyan inspiráló közeget talált, mint amilyennel a 20-as éveiben a Földközi-tenger partján kalandozva - mesélte kalauzunk, Szalay Ágnes művészettörténész, a KOGART munkatársa.

- Nagyon fontos volt neki az ember és a természet szoros kapcsolata, és itt egy olyan mediterrán tájra lelt, ahol kicsit meg tudta találni a firenzei, észak-olasz hangulatot.

Az inspiráló tihanyi környezethez persze hozzátartoztak azok a művészbarátok is, akik ugyancsak itt éltek, vagy a közelből látogattak át, mint Vass Elemér és Egry József festőművészek, Illyés Gyula, Németh László, Passuth László, Keresztury Dezső író, hogy csak néhányat említsünk.

Szalay Ágnes szerint Boros alapvető témái közé tartozott az ember és természet elválaszthatatlan egysége, a zene, antik és mitológiai történetek, de akár a Tihanyi-félsziget növény és állatvilága is.
Művészeti iskolába igazán nem járt, autodidakta művész volt. A festészet mesterségét például észak olasz reneszánsz művészek képeinek másolásával, újrarajzolásával tanulta meg. Az ebben az időszakban készült saját olajfestményei közül nagyon kevés maradt fenn, mert elégedetlen volt magával, nem találta eléggé egyedinek műveit - ahogy néhány kritikusa sem -, ezért sok képét bedobta az Arno folyóba.

Masaccio festményei nyomán készült későbbi krétarajzi TihanybanMasaccio festményei nyomán készült későbbi krétarajzi Tihanyban

A győri cigánylapos - egy korabeli olaj képeA győri cigánylapos - egy korabeli olaj képe

A festészeti korszaka hamar lezárult, de egész művészi pályáját összeköti a rajzolás. Különböző technikákat használt. Rézkarcokat készített, tust, diópácot használt, kedvelt technikája volt a lavírozott tusrajz. A négy-öt mozdulattal elkészített képek az egyszerűség ellenére is kifejezőek és dekoratívak. Megfelelnek a Borsos által sokszor hangoztatott elvnek: minél kevesebb eszközzel, minél többet elmondani.

A 30-as években fejlesztette ki az egyéni rézdomborítás technikáját, amiben a reneszánsz olasz éremművész, Pisanello nyomdokain haladt. Ahogy Pisanello az érmek készítésénél a pozitív mintakészítést kihagyva egyszerre a negatív mintát készítette, úgy véste a vékony rézlapokra hátulról a negatív képet Borsos Miklós. A kiállítóterem mellett a tihanyi utcákon is találkozhatunk ilyen munkáival.

Rézdomborítás és lavírozott tusrajz technikával készült képekRézdomborítás és lavírozott tusrajz technikával készült képek

A harmincas évektől kezdett szobrászkodni is. Anyaghasználatban rendkívül sokszínű volt, mindig úgy választott, ahogy a téma kívánta.

- A férfiportrékat jellemzően márványból, kőből készítette, rusztikusabb, határozottabb vésőnyomokkal, miközben a női tartalmakat szimbolizáló szobrai sokkal lágyabbak, finomabbak.

A A "férfi szobrokra" jó példa a saját márványszelfije - mellette kalauzunk, Szalay Ágnes

Példa a Példa a "női szobrokra" az Auróra - telihold, félhold termékenység szimbólum - lecsiszolt minimalista, absztrakt mű

A galériától nem messze, a Visszhang-dombon áll a Tihanyi echo című szobraA galériától nem messze, a Visszhang-dombon áll a Tihanyi echo című szobra

Vagy ugyanebből a körből kicsit messzebb, a füredi mólón állították fel a Balatoni szél című szobrátVagy ugyanebből a körből kicsit messzebb, a füredi mólón állították fel a Balatoni szél című szobrát

De akár ide, a női témák közé sorolhatnánk a talán legismertebb szobrának, budapesti Clark Ádám téren felállított három méter magas "0" kilométerkőnek a kiállítóteremben látható kistestvérét - teszem hozzá én

A Borsos idejében még Tihanyban sűrűn fellelhető bivalyokat bazaltból formázta megA Borsos idejében még Tihanyban sűrűn fellelhető bivalyokat bazaltból formázta meg

Boros Miklós szívesen készített érmeket, plaketteket is. Megörökítette a művésztársakat, nagy elődöket, de magát a természetet is, legyen szó akár vízparton talált kagylókról, vagy magáról a félszigetről.

Tihany a jellemző kellékekkelTihany a jellemző kellékekkel

A jelenleg látható Borsos-anyagot a tervek szerint 2016-ban új összeállításra cserélik, hogy hároméves váltásokkal a hagyaték lehető legnagyobb része nyilvánosság elé kerüljön. Ahogy most is, az új tárlat összeállításánál is igyekeznek úgy válogatni, hogy a teljes életmű minden fontosabb részletét felvillantsák.

A KOGART Tihany Galériában évente 3-4 időszaki kiállítást is rendeznek. Ezeket nagyobb részt az alapítvány gyűjteményéből válogatják, de ha a téma úgy kívánja, máshonnan is kölcsönöznek műveket. A nyári időszakban elsősorban széles közönséget bevonzó anyagot állítanak össze. Télen kicsit bátrabban találkoznak más területek felé is.

Az elmúlt két évben többek között Csernus Tibor, Munkácsy Mihály, Péreli Zsuzsa szerepelt önálló tárlaton. Válogatást láthattak az érdeklődők a magyar realista festészet és a hazai romantika jeles darabjaiból és a modern magyar festészet születését bemutató művekből, Szinyei, Rippl-Rónai, Gulácsy képeiből, de voltak absztrakt anyagok is a Mértan harmóniája című válogatásban.

Többször tartanak rendhagyó tárlatvezetést - itt például dr. Praznovszky Mihállyal Többször tartanak rendhagyó tárlatvezetést - itt például dr. Praznovszky Mihállyal "romantikáztak"

2015-2016 telén két kínai művész Tan Huamu és Jin Shisheng kiállítása látható a galériában. A festő és a fotós egymásról mit sem tudva ugyanazt az életet és ugyanazokat az embereket ábrázolták a maguk eszközeivel, ugyanabban a történelmi időszakban járultak hozzá egy új társadalomkép és művészeti stílus kialakulásához.

Tan Huamu - SzolgálatbanTan Huamu - Szolgálatban

Jin Shisheng - Broadway Mansion Hotel  - 1935Jin Shisheng - Broadway Mansion Hotel - 1935

A galéria nyitva tartást a szezonhoz, illetve a látogatói szokásokhoz igazították, nyáron este nyolcig lehet látogatni, tavasszal és ősszel minden nap 10-18 óráig. Novembertől a tél végéig hétvégi nyitva tartással működnek.

Ami még nagyon fontos lehet, a KOGART Tihany Galéria kiállításait az országban egyedülálló módon a diákok (26 éves korig) ingyenesen látogathatják.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

© 2009 Tihanyi Belső-tó Nonprofit Kft.                                                                                                                                                         Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Honlaptérkép